
Isten hozott a zenei világomban
Rólam
Laura 2009. szeptember 29-én született Budapesten. Már 3-4 évesen zongorázott és énekelt, majd mindössze 7 évesen elkezdett komponálni, kifejezetten zongora- és orgonaműveket írva. Tízévesen szerezte első zongoraművét, amellyel azonnal megnyert két világversenyt mint ifjú zeneszerző (Torontó és Milánó). Fiatal kora ellenére mára több mint 40 zongoraművet, számos orgonaművet írt, és közel 50 zenei világversenyt nyert meg zeneszerzőként. A fiatal művész legtöbb idejét a zeneszerzésnek, a hangszeres játéknak és a divattervezésnek szenteli, így nem véletlen, hogy 4. osztálytól magántanulóként, kitűnő eredménnyel végzi tanulmányait.
Rendkívüli produktivitásának köszönhetően 14 évesen jelent meg első zongora nagylemeze „Fly Free” címmel (Lobó-Szalóky Lázár Pro Arte-díjas zenei producer közreműködésével), majd egy évvel később, 15 évesen már a második önálló zongora nagylemezét is kiadta „Csoda” címmel.
Művészi sokoldalúságát mutatja, hogy a BBC Mozart életéről szóló dokumentumfilmjében Laura játszotta el a zeneszerző tanítványát. Koncertművészként számos hazai fellépése mellett Európa legfontosabb kulturális fellegváraiban is bemutatkozott: hatalmas sikerrel lépett fel a salzburgi Mozarteumban, valamint a bécsi Musikverein Gläserner Saal színpadán, ahol saját darabjait egy általa tervezett egyedi ruhában adta elő, bizonyítva tervezői tehetségét is. Korábbi sikerei elismeréseként meghívást kapott a New York-i Carnegie Hall-ba és a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall-ba is.
Nemzetközi elismertségét hűen tükrözi, hogy a varsói World's Best Musicians Competition globális zenei versenyen zeneszerzés (Composition) kategóriában I. helyezést ért el. Kiemelkedő kulturális és értékőrző munkásságát hazájában is rangos címekkel jutalmazták: átvette a Magyar Rekorder címet, a Cserhát Művésztársaság örökös tagjává választotta és Zenei Nívódíjjal tüntette ki, a Római Sas Lovagrend tagjaként pedig 15 évesen lovaggá avatták. A helyi közösség elismeréseként Szent László nap alkalmából megkapta a Kőbánya talentuma díjat is.
Jelenlegi előadóművészi tevékenységének gerincét a „The Code of Harmony” (A harmónia kódja) elnevezésű nemzetközi kulturális és békemissziója alkotja. A projekt keretében adott telt házas, jótékonysági orgonakoncertet a pozsonyi Ferences templomban, amelynek teljes bevételével a kárpátaljai Ráti Szent Mihály Gyermekotthon árváit támogatta.
Pályájának legújabb mérföldköve a „Begging for Peace” (Könyörgés a békéért) című összművészeti zenei kisfilmjének bemutatása, amely a megjelenése óta rendkívül mély visszhangra talált a közönség körében, és kiemelkedő online megtekintést produkált. A projektben a monumentális orgonamű és a látvány elválaszthatatlan egységet alkot, hiszen a felvételen látható egyedi ruhát is maga a zeneszerző tervezte. A professzionális versenyek és filmfesztiválok számára emellett elkészült a projekt exkluzív, zárt láncú fesztiválváltozata is, „Prayer for Peace” címmel.
Laura jelenleg az első orgonaműveit tartalmazó nagylemezének stúdiómunkálatain dolgozik, és filmzenei terveket is dédelget. Jelmondata: „Szeretnék a zenémmel minél több örömet szerezni az embereknek és valami maradandót alkotni, hogy az utókor büszke legyen rám."



Zenei albumok
Az eddig megjelent és készülő albumok

Fly free
2023 őszén a Kőbányai Önkormányzat és a Tiszta Formák Alapítvány támogatásával jelent meg az első nagylemezem Fly Free címmel, melynek zenei producere Lobó-Szalóky Lázár Pro-Arte díjas zenész volt. A lemez 12 saját zongora művemet tartalmazza, melyeket 11-12 évesen komponáltam. Fantasztikus élmény volt számomra, hogy már 13 évesen profi stúdióban dolgozhattam olyan kiváló zenészekkel mint Lobó-Szalóky Lázár, Ferenczi Bebi, Vikukel Dániel.
Csoda
Nagy öröm számomra, hogy 2025 április 11-én megjelent a második zongora nagylemezem a "Csoda"


Spirit
2026 őszén fog megjelenni az első orgona műveimet tartalmazó nagylemezem.
Fellépések, koncertek

Cserhát Művésztársaság Őszi Gálaokt. 17., SzoBudapest
Jótékonysági koncert a Kárpátaljai ráti gyermekotthon részére.jún. 24., SzeJótékonysági koncert
Szent Henrik Templom. Orgonakoncertápr. 25., SzoBelvárosi Szent Henrik Templom
Híreink
2026 június 24

A The Code of Harmony egy nemzetközi kulturális és békemisszió, amely abből a gondolatból indul ki, hogy a zene az emberiség egyik legősibb és leguniverzálisabb nyelve. Függetlenül attól, hogy milyen országban élünk, milyen nyelvet beszélünk vagy milyen kultúrából érkezünk, a dallamok képesek közös érzelmi élményt teremteni, és hidat építeni emberek között. A kezdeményezés célja, hogy a zenét ne csupán művészeti eszközként, hanem a párbeszéd, az együttműködés és a béke szimbólumaként mutassa be. A projekt azt hangsúlyozza, hogy a harmónia nem csupán a hangok összhangját jelenti, hanem az emberek, közösségek és nemzetek közötti kölcsönös tiszteletet és megértést is. A cikk kiemeli, hogy minden dallam egy történetet mesél el, és minden ember hozzáteheti saját hangját ehhez a közös "világszimfóniához". A különböző kultúrák zenei hagyományai nem elválasztanak bennünket, hanem gazdagítják egymást, megmutatva, hogy a sokszínűség a közös harmónia egyik legnagyobb értéke. A The Code of Harmony egy olyan nemzetközi küldetés, amely arra ösztönöz, hogy a művészet erejével építsünk hidakat az emberek között. A kezdeményezés szerint a valódi változás nem feltétlenül a politikában vagy a gazdaságban kezdődik, hanem az emberi szívekben – ott, ahol a zene képes reményt, együttérzést és egymás iránti nyitottságot ébreszteni. A projekt üzenete egyszerű, mégis időtálló: amikor megtanulunk egymásra figyelni, és a különböző hangokból közös harmóniát alkotni, közelebb kerülünk egy békésebb és összetartóbb világhoz. Ez a gondolat teszi a The Code of Harmony kezdeményezést többé egy zenei projektnél – egy olyan nemzetközi mozgalommá, amely a művészeten keresztül kívánja erősíteni az emberi összetartozás érzését. Az eredeti cikk angol nyelven az alábbi linken olvasható: https://thegoldennames.com/the-code-of-harmony-where-melodies-connect-souls/
Videógaléria

Zongora
Képgaléria

























